Határtalanul program szakmai beszámoló

 

„Természeti, történelmi és kulturális kincsek nyomában, Erdélyben”

Pályázati azonosító: HAT-KP -1-2022/1- 000875

A program lebonyolításának ideje: 2023.június. 26-30

Létszám: 24 tanuló és 3 kísérő pedagógus

 

  Miután tudomásunkra jutott, hogy pályázatunk eredményes elbírálásban részesült, lelkesen vágtunk bele az előkészületi feladatok megoldására. Létrehoztunk egy facebook csoportot melyben arésztvevő gyerekek és szüleik számára osztottunk meg releváns információkat a kirándulás zökkenőmentes megkezdéséhez. /okmányok,valuta,szállás.../ Ezen felül írásban és szülői megbeszéléseken is tájékoztattuk őket. Nekünk kísérő pedagógusoknak nagy segítséget jelentett, az elmúlt években már résztvevő munkatársak tapasztalatai, megszívlelendő jó tanácsai. Az előkészítő foglalkozást, egy héttel az indulás előtt, a két osztályfőnök közösen tartotta. Jevcsák Szilvia tanárnő elsődlegesen a kulturális és történelmi, míg Jevcsák István tanár úr a természeti értékekre, a magyarsághelyzetének ismertetésére törekedett. Ezen a napon még egyszer részletesen átbeszélték a tanulókkal az öt nap részletes program tervét.

Izgatottan vártuk az indulás napját.

 

 

 

  1. nap

 Június 26.-án reggel 6 óra előtt, kicsit fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel és érdeklődéssel kezdtük meg kirándulásunkat. Kiválón felszerelt, modern autóbusszal utaztunk rutinos sofőrünkkel Sanyi bácsival. Idegenvezetőnk Zoli bácsi, folyamatosan tájékozatott bennünket az épen aktuális látnivalókról, érdekes történetekkel színesítve utazásunkat. Egy rövid Zilahon töltött technikai pihenőt követően, autópályán haladva értük el az első célállomásunkat Nagyenyedet. Megtekintettük Bethlen Gábor Kollégium udvarán az itt tanult híres személyeket felsoroló márványtáblát és a két fűzfát. Koszorút helyeztünk el az 1849. január 8-ai vérengzés 800 magyar áldozatának emlékére. Rövidesen Gyulafehérvárra érkeztünk, ahol volt lehetőségünk egy kicsit sétálni, piheni a városban. Megkoszorúztuk Hunyadi János szarkofágját a Szent Mihály székesegyházban. Megérkezve szálláshelyünkre, már terített asztallal és kedvességgel fogadtak vendéglátóink.

 

  1. nap

Mozgalmas és igen tartalmasnak ígérkezett ez a nap is. Csíkszeredán a Csíki Székely Múzeumba tértünk be először, ahol is megtekinthettük az állandó kiállítást, igen érdekes és tartalmas betekintést kaptunk a székelység történetéről és hagyományairól. Katolikus iskolaként igen erős morális értéket képviselt a csíksomlyói Mária Kegyhelyen elmondott hálaadás, a "nyeregben" eltöltött közös ebéd. Mádéfalván koszorút helyeztünk el a Siculicidium Emlékműnél. A nap további részében a természeti szépségeket csodálhattuk meg:Pongrác-tető, Békás-szoros, Gyilkos-tó és Libán-tető.

3.nap

Az időjárás kicsit szomorkásabb oldalát mutatta, de annál nagyobb szeretettel vártak bennünket Székelyvarságban. Csaba tanár úr megismertetett bennünket a település történetével, az itt élők szokásaival, mindennapjaikkal. Röviden mesélt az itt élő gyerekek iskolai oktatásáról. Barátságos labdarúgó mérkőzésen a fiúk és a lányok is, a sport adta lehetőség keretein belül közelebb kerültünk a helyi tanulókhoz. Nagyon finom, közös ebéd után lovas kocsival közlekedtünk a Csíki havasokban. Megálltunk a Csurgókő-vízesésénél, a zsindelypattintást mint népi mesterséget testközelből láthattuk. Felvonó segítségével gyönyörködhettünk a táj természeti szépségeiben.

  1. nap

Kőrispatakon kezdtük kirándulásunk ezen napját. A Szalmakalap Múzeumban megmutatták a fonási technikákat, módszereket és történelmi emlékeit. Bözödújfalu mellett elhaladva ismertük meg a település szomorú sorsát. Betekinthettünk a só készítés rejtelmeibe, termékeibe Parajdon.  Farkaslakán egy koszorú elhelyezésével tiszteltük meg Tamási Áron sírhelyét. Szejkefürdőn megkoszorúztuk a „legnagyobb székely” Orbán Balázs sírját és megismertük életútját. Remek kikapcsolódást nyújtott  a szejkefürdői Mini Erdélypark, ahol több mint hatvan erdélyi épület és középkori vár makettjében gyönyörködhettünk. Székelyudvarhelyen kirándulva, meghallgattuk a város kulturális és történelmi épületeinek eredetét, jelentőségét.

5.nap

 Szomorúan búcsúztunk szálláshelyünktől és Erdélytől. Hazautazásunk napján még a Tordai Sóbányában töltöttünk el egy kis időt, megcsodálva az emberi tudás és technológia eredményeit, melyet a sóbányászat során alkalmaztak. Fáradtan, de élményekkel, érzelmekkel és történetekkel a hátunk mögött, érkeztünk meg haza.

 

 

 

Összegezve leírhatom a pályázatban foglalt programelemeket maradéktalanul sikerült teljesíteni. Vendéglátóhelyünkön mesés tájon, tiszta, esztétikus környezetben szeretettel fogadtak bennünket. Ételek ízvilága tükrözte a helyi szokásokat. Mennyiségben és minőségben kifogásolhatatlan volt. Idegenvezetőnk felkészülten, legjobb tudása szerint törekedett csoportunk problémamentes utazásához.

Dávida Edina

projektvezető